Likeolj minket!

FIGARO Bűvészbolt Blog

A Figaro Bűvészboltnak bűvészek generáció köszönhetik profi karrierjük kibontakozását és szakmai elkötelezettségüket. Az üzlet tapasztalt kollégái most billentyűzetet ragadnak és leírnak mindent a bűvészetről, tanácsokat adnak, érdekességeket osztanak meg.

Rólunk

eladok.png

A Bűvészboltból ismerős arcok írásait olvashatod a blogon. Amennyiben szeretnél velük élőben is találkozni, ezt megteheted nálunk az üzletben: 1114. Budapest, Bartók Béla út 31. - Figaro Bűvészbolt - Alapítva:1969.

Kelle Botond
Évtizedes tapasztalattal, közel ezer bűvészműsor rutinjával számos országban sikerrel szerepelt, a hazai bűvészélet egyik legjelentősebb figurája. Könyve, bűvészetet oktató dvd-i jelentek meg, neves bűvészek szakmai tanácsadója. A Bűvészbolt pultja mögött készségesen segít a kezdő mágusoknak műsoraik összeállításában, az egyes fogások elsajátításában. Honlapja a buveszmusor.hu.

Susán Péter
Színvonalas, szórakoztató és egyedi bűvészműsoraival rendezvények visszatérő vendége, kreativitásával, tehetségével komoly szakmai megbecsülést tudhat magáénak. Sikeres előadóként a legnagyobb színpadokon lépett fel, tanítványai országos versenyeken szerepelnek - mégis arra a legbüszkébb, hogy a Figaro Bűvészbolt bűvésze lehet. Weboldala a magicman.hu.

Szabó István
Bűvészek között nőtt fel, ám már ő tanítja kollégáit saját fejlesztésű trükkjeire szemináriumon. Karakteres előadásai során a klasszikus fogásokat újszerű ötletekkel ötvözi. Jó kapcsolatteremtő, amint ezt napi rádióműsora is bizonyítja. A Bűvészbolt vezetője.

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Utolsó kommentek

Feedek

kép.jpgBiztos megfordult a fejedben, hogyan tudnád mutatványaidat egy koherens trükkfolyammá varázsolni, ha egyik pillanatban Svengalit, másikban már Stripper csomagot használsz. Nem gyanús a közönségnek, hogy egyik pillanatról másikra indokolatlanul átcseréled a csomagod? Néhány tipp azoknak, akik az előző mondatban magukra ismertek, de a legegyszerűbb, komoly kézügyességet nem igénylő megoldást keresik:

1. Ne használj trükkös csomagot
Bűvészboltosként hivatali kötelességem azért ettől a tanácstól kapásból eltekinteni. Meg azért is, mert jó dolog lehet egy-egy különleges csomag. Ha jó, akkor miért ne használnám?

2. Ha nem tudod elrejteni, nyomatékosan hívd rá fel a figyelmet!
Találj ki valami érdekes történetet és fűzd fel rá a következő mutatványt és paklit. Mondd el, hogy azért használsz más csomagot, mert annak varázsereje van, azzal mutattad életed első trükkjét és most ezt a pillanatot szeretnéd felidézni, a piros színű csomagnak külön jelentősége van, szép lányoknak mindig a másik csomaggal is mutatsz trükköt blablabla.

3. Csúsztatás
Csúsztasd be egy észrevétlen pillanatban a zsebedbe az egyik csomagot, majd egy másikat húzz ki. Ha ugyanúgy néznek ki kívülről a paklik és jól időzíted az eseménysort, senki nem fog rájönni. Ezért is érdemes egy idő után megvásárolnod Svengaliból is például a Bicycle kivitelt.

4. Gimmick
Használj valamit, ami megkönnyíti a dolgod. Ott a Fantasio Deck Switcher, amiben észrevétlenül cserélhetsz paklikat.

Címkék: kártya tippek hogyan bevetés de nem mezőgazdasági csomagok cseréje

1 komment

Itt a nyár: szünet van a suliban, mindenki kiveszi a szabadságát. Mi lehetne ilyenkor ideálisabb program, mint meglátogatni a hazai bűvészet szentélyét: a Figaro bűvészboltot.

Ez a cikk főleg azoknak a vidéki vásárlóinknak szeretne segítséget nyújtani, akik most látogatnának el hozzánk először. Nyilván a törzsvásárlók és a tősgyökeres pestiek nem sok új információhoz fognak jutni belőle. De persze őket is szívesen látjuk!

Az útvonaltervezéshez én leginkább a http://www.utvonalterv.hu/ -t ajánlom. Csak írd be indulásnak a címedet és érkezésnek a Budapest XI., Bartók Béla út 31-et! De azért lássuk ennél kicsit részletesebben:

vonat.jpgHa vonattal jönnél hozzánk, akkor 

Például ha az ország dél-keleti részéről jössz, akkor a Nyugati pályaudvarba érkező vonatok esetén érdemes már a Zugló vasútállomásnál leszállnod (itt az InterCity-k is megállnak). Innen a 7, 7A vagy 107E buszra felszállva máris a Móricz Zsigmond körtéren vagy, ahonnan kényelmes kétperces sétára van az üzlet.

De ha az ország észak-keleti részéről jössz, akkor érdemes eljönnöd a Nyugati pályaudvarig és ott felszállni a 6-os villamosra, amivel szintél a Móricz Zsigmond körtérre jutsz.

Ha az ország dél-nyugati része felől jönnél hozzánk, akkor sem érdemes elmenned a Keleti vagy a Déli Pályaudvarig, hanem szállj le a Kelenföld állomáson. és ott ülj fel a 19-es vagy 49-es villamosra, ami pontosan az üzlet előtt fog letenni (a Gárdonyi tér megállónál kell leszállni).

Ha a vonat nem érinti sem a zuglói, sem a kelenföldi állomást, akkor a Déli Pályaudvarnál a 61-es villamosra érdemes felülni, ami szintén a körtérig hoz el. A Keleti Pályaudvartól pedig a 7-es, 7A 173-as és ezek E-vel jelölt változataival érdemes a körtérig jönni.

volánbusz.jpgHa volánbusszal jössz, akkor

Stadion autóbusz-pályaudvarról érdemes a 2-es metrót választanod az Astoria megállóig és ott átszállni a 47-es vagy 49-es villamosra és a Gárdonyi térnél leszállni.

Népliget autóbusz-pályaudvarról a 3-as metróval érdemes elmenni a Deák térig és ott átszállni a 47-es vagy 49-es villamosra és a Gárdonyi térnél leszállni.

Ha pedig más pályaudvarra érkezel, akkor valószínűleg Budapest környéki településen laksz és pontosan ismered a járást a városban, így a többi volán pályaudvart nem sorolom fel külön.

Ha autóval jössz, akkor 

valószínűleg nem az lesz a legégetőbb problémád, hogy hogyan juss el hozzánk, hanem, hogy hol parkolj. Sajnos az egész városban sokszor nehéz csúcsidőben parkolóhelyet találni, és ha szeretnél nálunk több időt eltölteni, akkor nem mindegy, hogy hol parkolsz. Az alábbi térképen látod a bolt környékét és a jelenleg érvényes parkolási tarifákat. (kattintásra nagyobb lesz). 

parkolas_11ker.png

A fehérrel jelzett részek az ingyenes zóna, ahol nem kell fizetni a parkolásért (többek között a főutakon: a Bartók Béla úton és a Villányi úton sem kell jelenleg). Így ha itt találsz helyet szerencséd van. Ha nem, akkor érdemes a világoskék vagy a sárgászöld zónát megcélozni, és ha itt sem jársz sikerrel, akkor marad a 350 Ft-os zóna. Ha viszont az a fő szempontod, hogy minél hamarabb találj helyet, akkor a legdrágább zónát érdemes rögtön megcéloznod, mert tapasztalatom szerint itt fogsz a leggyorsabban sikerrel járni. Ha elsőre nincs hely, érdemes egy kört menni az adott háztömb körül, mert elég nagy a mozgás, hamar lehet találni üresedést. A jegyvételt elbliccelni, vagy tilosban parkolni viszont nagyon nem éri meg, mert a drága parkolóőrök nagyon serényen dolgoznak. 

Várunk szeretettel! Ha pedig nem akarsz személyesen eljönni, akkor szívesen küldünk neked csomagot postán!

Címkék: térkép parkolás bűvész bűvészet útbaigazítás figaro bűvészbolt

Szólj hozzá!

Pisti_65060.jpg

Mire vágyik egy bűvész a nagy hőségben? Vízpartra? Hideg sörre? Bikinis lányokra? Neeem. TŰZTÁRCÁRA!

Hogy miért vág olyan meglepett arcot Pisti a képen? Ugyanis a bűvészbolt vezetője, Szabó István most tudta meg, hogy 23 900 Ft helyett most csak 10 900 Ft a tűztárca a bűvészboltban!

Tegyél rá a hőségre egy lapáttal és vedd meg te is a régóta vágyott tűzpénztárcát, amíg a készlet tart!

Címkék: humor bűvész bűvészet figaro bűvészbolt tűztárca

Szólj hozzá!

Ha gmailt használsz és nem kapod meg hírlevelünket, akkor az lehet a probléma, hogy a rendszer a leveleinket vagy a spam mappába vagy a promóciók fülhöz teszi.

Nemrég ment ki a legutóbbi hírlevél, ha te sem kaptad meg, akkor lehet hogy nálad is ez a probléma.  

A megoldás: tanítsd meg, hogy a leveleinket az elsődleges fiókodba tegye. Keresd meg a levelet a promóciók fülre kattintva és egyszerűen jelöld ki és húzd az elsődleges fülhöz. 

áthelyez.png

Még nem vagy feliratkozva? Akkor gyorsan pótold itt:

http://figarobuveszbolt.us2.list-manage.com/subscribe?u=99b3f8d6fee4d8347807b540e&id=7542ba15ea

Szólj hozzá!

angrypig01.jpgHogy ne csak mindig magunkat fényezzük, íme öt ok, amiért NE vásárolj nálunk a bűvészboltban. Mindez agresszív kismalac stílusban.

1) Nem szeretek olyan eladóktól vásárolni, akik profi bűvészek és így saját előadói tapasztalatuk alapján adnak tanácsokat és segítenek választásban. Nekem ne magyarázzon senki, csak vegyék el a pénzt, adják az árut és kész.

2) Nem szeretem a kötetlen trükkmutogatást, nem szeretek más bűvészekkel találkozni és beszélgetni. Nem kell segítség az eladóktól ha elakadtam egy fogással. Velem ne bratyizzon senki, jól elvagyok egyedül.

3) Utálom a nyereményeket és akciókat. Nem, nem akarom, hogy minden hónapban kellékeket nyerhessek és nekem ne adjanak ajándékba a vásárlásomhoz semmit. Velem ne jótékonykodjon senki.

4) Nem szeretem ha olyan mutatványokat ajánlanak, amiket valóban használni is fogok és nem csak a szekrényben porosodnak. És amúgy is túl nagy a választék.

5) Nem szeretnék egy olyan boltot támogatni, ami 45 éve segíti a hazai szakmát és tanácsokkal látja el a bűvészeket személyesen és mostanában ebben a blogban.

Ha mind az öt ponttal egyetértesz, akkor tényleg nem érdemes hozzánk eljönnöd. Ha viszont volt amivel nem értettél egyet, akkor várunk a Bartók Béla úton!

Címkék: humor ne bűvész bűvészet figaro bűvészbolt agresszív kismalac

Szólj hozzá!

1043951_618544241511946_1384167555_n.jpg

A sorsolási bizottság tagjainak nyári szabadságolása miatt kicsit megcsúsztunk a júniusi nyeremény sorsolásával, de végül július 16-án sikerült sort keríteni rá.

A legboldogabb ember most NAGY FERI nevű kedves vásárlónk, aki átlépheti az időkaput és átveheti június végi hírleveles nyereményünket. 

Ezennel egy SOMA dvd, egy Haunted Card és egy Chinese Boxes boldog tulajdonosa. Tőle azt várjuk, hogy cserébe lefotózza vagy levideózza, ahogy spontán örömében körbeugrálja otthonát, másoktól meg azt, hogy feliratkozzanak a hírlevelünkre és ezzel megadják maguknak az esélyt a júliusi nyeremények elnyerésére. (A háttérben a kellékek mögött megbújó Botond nem képezi a nyeremények részét!)

A szerencsés nyertes már reagált is, hamarosan az üzletben veszi át nyereményét.

Ohhoh yess,  a videón dolgozok a balatoni nyaraló megfelel?  azért sajnálom Botondom még nincsen de majd letöltöm valahonnan... :) 2 hét múlva bemegyek érte ha az jó 

Feri

 Szeretnél te nyerni júliusban? Ehhez nem kell mást tenned, mint feliratkozni a hírlevelünkre és likeolni a facebook oldalunkat.

Miért éri meg feliratkozni?
• Mert elsőként fogsz értesülni újdonságainkról és akcióinkról,
• hasznos szakmai tippeket, tanácsokat és érdekességeket kaphatsz első készből és
• a hírlevelünkre feliratkozók és oldalunkat likeolók között minden hónapban ajándékcsomagot sorsolunk ki!

Ha likeolsz és fel is iratkozol, akkor dupla eséllyel indulsz a sorsoláson és onnantól minden további sorsolásban részt veszel!

http://figarobuveszbolt.us2.list-manage.com/subscribe?u=99b3f8d6fee4d8347807b540e&id=7542ba15ea

Címkék: nyeremény bűvész sorsolás bűvészet bűvészbolt

Szólj hozzá!

torta2.jpgNem szoktuk ilyen alkalmakra felhívni a figyelmet online felületeinken, de most mégis úgy gondoltuk, ezzel meglepetést okozunk az ünnepeltnek, ugyanis ma van Kaszányi Roland születésnapja.

Rolando a Corodini Országos Bűvész Egyesület kommunikációért felelős alelnöke, a Figaro Bűvészklub tagja, továbbá hivatásos bűvész.

A kollégának és barátunknak sok boldog születésnapot kívánok a Figaro Bűvészbolt apró csapata nevében!

Reméljük, hogy a születésnapi torta gyertyáinak elfújása közben csak arra fog gondolni, hogy a következő születésnapjáig bárcsak az összes bolti kelléket megvásárolná. Persze mindenkinek üzenjük, hogy kívánja ezt a saját születésnapjakor, majd valósítsa is meg.

1 komment

Boldog-Peter-buveszmusor-gyerekeknek.jpgNem szokásunk a keresztpromóció, ám nem mehetek el szó nélkül Boldog Péter legújabb BűvészBlogos írásai mellett. A kolléga mostanában egy időre átvette az irányítást a blog fedélzetén, az árbóckosárból kitekintve pedig olyan témákat szed elő a halászhálóból, amelyeket Botond csak ritkán.

René Lavandról szóló írását különösen akkor érdemes elolvasnod, ha még nem hallottad az argentin bűvész nevét. Egy többszörösen összetett mondatba sűrítve: a klasszikus kártyabűvészet élő legendája, akinek kitartása és szakmai elkötelezettsége mindannyiunk példaképe, előadásának spirituális jelenléte pedig mindenkit magával ragad. Csak kattints erre a TOVÁBB szóra és már a Bűvész Blog említett oldalán találod magad!

James Randi már egészen más szempontból érdekes figurája a bűvészéletnek. Karrierjének fele az Uri Gellerrel való macska-egér harcról szólt, amelyben egészen addig lehetett a macska szerepében, míg Uri fokozatosan saját maga le nem húzta magáról a "különleges képességek" álarcot, hogy aztán a bűvészektől díjat vegyen át és az egy klasszikus mentál bűvészetről szóló könyvet vegyen meg. Randi a világ legnagyobb szkeptikusa, tulajdonképpen a néha demonstrációs jelleggel halálos dózisú homeopátiás altatót beszedő Vágó István kétszázötvenbillióval megszorzott apolitikus megfelelője. Tudj meg többet a buvesz.blog.hu oldalon a most 84 esztendős Randiről.

Az ünnepélyes, megható sorokkal teli sorokhoz pedig persze a fenti kép szolgáltatja a tökéletes illusztrációt.

Szólj hozzá!

corodini.pngJúlius 12-én 19 órától Papp Péter tart szemináriumot a Corodini Országos Bűvész Egyesület Hajós utcai klubhelyiségében.

Papp Péter több évtizedes professzionális tudását és tapasztalatát tanárként egyebek mellett Breiner Tamásnak, Luinak, Pallasznak és Kühne Zsoltnak adta át, továbbá állandó szakmai konzulense Susán Petinek.

A most nehéz helyzetbe és bajba jutott kolléga támogatásaként - ezzel kifejezve a szakmai megbecsülésünket is - a belépő 1000 forint, mely alól kivételesen az eseményen résztvevő Corodini klubtagok sem mentesülnek. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött, melyet nem a helyi önkormányzatban, hanem az alábbi linken, a regisztráció szóra kattintva lehet megtenni. REGISZTRÁCIÓ!

A rendezvény szervezője a COBE és a Figaro Bűvészbolt!
Időpont: 2013.07.12; péntek 19:00 óra
Cím: 1065. Bp. Hajós utca 13-15; 70-es kapucsengő (ha nem működik, füstjelekkel szükséges kommunikálni.)

Csütörtök; 0.22 - UPDATE: Az eseményre minden jegy elkelt, pénteken egy szabad négyzetcentiméter sem lesz a klubban. Azt hiszem, hogy nekem a nagy kavarodásban sikerült lemaradnom a regisztrációról, de nem ismerek lehetetlent!:)

Szólj hozzá!

Pst!.gifEgy pillanatnyi szünet, néhány másodperc csend sokkal többet jelenthet a bűvészkedés közben, mintha hosszú és bonyolult mondatfüzérekkel ékeskedsz. Mondhatsz kevesebbet úgy, hogy valójában mégis hatásosabban és többet közvetítesz a közönséged számára. Most kiderül, hogyan!

Nyilván azzal lehetsz a legsikeresebb, ha minden részletét kidolgozod az előadásodnak, ha a legegyszerűbb kártyatrükköd forgatókönyvét is rögzíted. Így több lehetsz az átlagnál, aki csupán annyit jegyez meg szóban a trükk során, hogy "nézd, megfogod: eltűnt!".

Az óvatosan egymás mellé helyezett, összképében tökéletes egységet mutató mondatok, a kiváló forgatókönyv irányítja és fenntartja a néző figyelmét. Ugyanakkor nem csak mondatokból áll az előadásod - néha elcsendesülsz, akár csak egy levegővételnyi időre is, a másodperc törtrészére.

A csend is hozzájárul, például alakítja a trükk tempóját. A hosszú szünet megtörheti a mutatványt, veszthet dinamikájából. Kicsit olyan, mint amikor valaki kottából zenél - ott is van jelentősége a szünetnek, továbbá többféle van belőle, kicsi és hosszú is!

A csend az egyik legjobb hatásvadász dramatikai eszköz.

1. Megteremti a varázslat történésének pillanatát.
2. Hagyja a nézőt reagálni arra, ami történt.

Tégy egy próbát és kísérletezz.
Figyeld meg...

...hogyan befolyásolja a nézők figyelmét

...hogyan változik a trükk ritmusa.

...hogyan ad időt reagálni a nézőknek a varázslatra.

Címkék: szünet tippek hogyan csend

1 komment

süti beállítások módosítása