Likeolj minket!

FIGARO Bűvészbolt Blog

A Figaro Bűvészboltnak bűvészek generáció köszönhetik profi karrierjük kibontakozását és szakmai elkötelezettségüket. Az üzlet tapasztalt kollégái most billentyűzetet ragadnak és leírnak mindent a bűvészetről, tanácsokat adnak, érdekességeket osztanak meg.

Rólunk

eladok.png

A Bűvészboltból ismerős arcok írásait olvashatod a blogon. Amennyiben szeretnél velük élőben is találkozni, ezt megteheted nálunk az üzletben: 1114. Budapest, Bartók Béla út 31. - Figaro Bűvészbolt - Alapítva:1969.

Kelle Botond
Évtizedes tapasztalattal, közel ezer bűvészműsor rutinjával számos országban sikerrel szerepelt, a hazai bűvészélet egyik legjelentősebb figurája. Könyve, bűvészetet oktató dvd-i jelentek meg, neves bűvészek szakmai tanácsadója. A Bűvészbolt pultja mögött készségesen segít a kezdő mágusoknak műsoraik összeállításában, az egyes fogások elsajátításában. Honlapja a buveszmusor.hu.

Susán Péter
Színvonalas, szórakoztató és egyedi bűvészműsoraival rendezvények visszatérő vendége, kreativitásával, tehetségével komoly szakmai megbecsülést tudhat magáénak. Sikeres előadóként a legnagyobb színpadokon lépett fel, tanítványai országos versenyeken szerepelnek - mégis arra a legbüszkébb, hogy a Figaro Bűvészbolt bűvésze lehet. Weboldala a magicman.hu.

Szabó István
Bűvészek között nőtt fel, ám már ő tanítja kollégáit saját fejlesztésű trükkjeire szemináriumon. Karakteres előadásai során a klasszikus fogásokat újszerű ötletekkel ötvözi. Jó kapcsolatteremtő, amint ezt napi rádióműsora is bizonyítja. A Bűvészbolt vezetője.

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Utolsó kommentek

Feedek


625547_548431461844229_1665816601_n.jpg
Sokszor szoktátok kérdezni, hogy lesz-e nyáron bűvész tábor? Igen, lesz. A tábort kollégánk és az üzlet régi barátja Rolando bűvész tartja. Ha 7-13 éves kezdő vagy, akkor ott a helyed! A részletek:
 
BŰVÉSZTÁBOR – ROLANDO BŰVÉSSZEL 
7–13 éveseknek 
JÚLIUS 22–26. NAPONTA 9.00–16.00
A tábor ideje alatt a gyerekek megismerkednek egyszerűbb, könnyen megtanulható, ugyanakkor látványos trükkökkel a színpadi bűvészet és a mikromágia (bűvészkedés közvetlenül a nézők orra előtt, kisebb tárgyakkal) köréből, bűvész trükköket sajátíthatnak el hétköznapi tárgyakkal (pl.: kártyacsomag, cipőfűző, gyufásdoboz, biztosítótű, gémkapocs, kötél, dobókocka, pénzérme, gumikarika, stb.) A foglalkozások alatt elkészíthetik saját trükkjeik eszközeit. A hét végén, egy kis bűvészműsor keretében bemutatják a tanultakat a családtagoknak.
Táborvezető: Kaszányi Roland – Rolando bűvész, a Corodini Országos Bűvész Egyesület alelnöke, a Figaro Bűvészklub tagja

Információ: Kaszányi Roland - Rolando bűvész
06 30 275 4965, 
06 20 441-0720
www.rolando.hu
Részvételi díj: 25 000 Ft

Címkék: nyár tábor bűvész bűvészet rolando

Szólj hozzá!

Egy ideig az ember bűvészkellékei elférnek egy dobozban vagy egy bőröndben. Majd idővel a dobozok száma egyre nő és már akár egy komplett szekrényt foglalnak el a kellékek. Extrém esetekben pedig akár komplett bűvész szoba kialakulásáról beszélhetünk. Nyilván, hogy a kellékei között ki mennyire tart rendet, az egyéni vérmérséklet kérdése, de talán jól letesztelheted a következővel kellékeid rendezettségének fokát. Nevezz meg egy kelléket, amit mondjuk legalább egy éve nem használtál, de ott lapul a szekrényedben. Most pedig állj fel a géptől és keresd elő. Ha 1-2 percnél hosszabb idő volt megtalálni, akkor bizony te is hozzám hasonlóan azok közé tartozol, akik nem annyira így:

shelves (1).jpg

mint inkább így szokták elrendezni az épp nem használt kellékeiket:

hoarders.jpg

A viccet félretéve a fenti fotón látható átlátszó Ikeás tároló dobozokat sok hazai profi bűvész is előszerettel használja kellékei tárolására (többek között Nagy Molnár Dávid és Soma is). A dobozok előnye, hogy átlátszóak, így látod, hogy mi van bennük anélkül, hogy le kéne pakolnod és kinyitnod őket. Az, hogy mi melyik dobozba kerüljön pedig történhet akár műsortípusok szerint csoportosítva (gyerekbűvész kellékek, színpadi zenés, színpadi szöveges, close-up stb.), akár kellék típusonként rendszerezve (kártyák, golyók, kendők, dobókockák stb.). De ahogyan arról Leif David beszámolt a fenti képen látható szekrények tulajdonosa Charlie Cadabra nevű amerikai gyerekbűvész már egészen múzeumi katalogizálás szintre emelte a kellékei rendszerezését. Ugyanis ő egy excel file-ba rendezi azt, hogy melyik kellék melyik dobozban van. A file így néz ki:

spreadsheet (1).jpg

Amint látod azt is vezeti, hogy az adott kellék milyen típusú műsorhoz jó, melyik korosztálynak, hogy hol tárolja a leírását vagy a dvd-t hozzá (ugyanis erre is külön file tároló szekrénye van).

Te hogyan tárolod a kellékeidet?

Címkék: tárolás bűvész bűvészet kellékek figaro rendszerezés

1 komment

See Through Blindfold és How to Win at FISM DVD by SOMA. Szeretnéd te megnyerni őket? Ha még nem tetted volna meg, iratkozz fel hírlevelünkre!

nyeremenymajus.png

Ebben a hónapban ezeket a kellékeket fogjuk kisorsolni. Szeretnéd te megnyerni őket? Ehhez nem kell mást tenned, mint feliratkozni a hírlevelünkre és likeolni a facebook oldalunkat.

Miért éri meg feliratkozni?
• Mert elsőként fogsz értesülni újdonságainkról és akcióinkról,
• hasznos szakmai tippeket, tanácsokat és érdekességeket kaphatsz első készből és
• a hírlevelünkre feliratkozók és oldalunkat likeolók között minden hónapban ajándékcsomagot sorsolunk ki!

Ha likeolsz és fel is iratkozol, akkor dupla eséllyel indulsz a sorsoláson és onnantól minden további sorsolásban részt veszel!

http://figarobuveszbolt.us2.list-manage.com/subscribe?u=99b3f8d6fee4d8347807b540e&id=7542ba15ea

Címkék: játék hírlevél nyeremény bűvész bűvészet figaro bűvészbolt

1 komment

Biztosan téged is foglalkoztatott már a kérdés, hogy vajon pontosan hogyan gyárthatják mindennapi betevő kártyáinkat. Íme a válasz:

Címkék: video kártya bűvész bűvészet bicycle figaro

Szólj hozzá!

Jelenleg az üzletben 18, 20 és 22 mm-es PK ringeket árulunk. Hogy ez milyen méret és hogyan nézheted meg, hogy neked mekkora kellene?

Ez a gyűrű belső átmérője milliméterben. És hogy hogyan mérheted le, hogy neked mekkora kellene?

measure2.jpgVágj le egy kis papírcsíkot és tekerd sz ujjad köré. Jelöld meg, hogy hol ér körbe a papír, majd egy vonalzó segítségével mérd le a kapott hosszt!

De a legbiztosabb, ha bejössz az üzletbe és felpróbálod mindegyiket! Ha pedig nem tudod mi mindenre lehet használni PK ring-et, akkor gyorsan nézd meg az alábbi videót!

Címkék: tipp gyűrű tanács bűvész bűvészet figaro bűvészbolt pk ring

7 komment

2267332442_a0c42d5d47_z.jpgBármelyik módszert is választod a nézők leszólítására (erről egy korábbi postban volt már szó), néhány dologra nagyon figyelj:

Rövid és hatásos kezdés

Ami a legfontosabb: az első trükk legyen nagyon rövid és nagyon ütős - itt lehetőleg még ne is kelljen nagyon a nézőnek semmit csinálni. (Ne egy sokfázisos kártyarutinnal kezdj. Ha jó az első trükk utána mutathatod a többit.)

Válaszd meg jól a helyszínt és időpontot

Nem mindegy, hogy kikhez mész oda és hol. Egy park vagy kávézó ahol az emberek pihennek és ráérnek ideálisabb, mint egy forgalmas csomópont, ahol a buszról a villamosra rohannak átszállni.

Ne legyél túl hosszú

Nagyon nagy a kísértés, hogy miután bemutattál 2-3 ütős trükköt mutass még egyet és még egyet. De hidd el, aokkal jobb ha te mondod azt, hogy köszi a figyelmet, mintha ők mondják a hetedik trükk után, hogy köszi elég volt, ne mutass többet. Legyél rövid, 3-4 trükk bőven elég.

Ha azt mondják, hogy nem, az azt jelenti, hogy nem

Akármennyire jó a nyitószöveged, akármennyire úgy gondolod, hogy mennyire jó lenne a társaságnak ha feldobnád a napjukat ha visszautasítanak udvariasan állj tovább ("Akkor most bemutatom a legjobb trükkömet: az eltűnő bűvészt!"). Nem tudhatod, hogy nem egy lánykérés közepébe csöppentél-e, vagy hogy épp nem egy szakítás vagy temetés részleteit beszélik-e meg a megszólított emberek. De az is lehet, hogy egyszerűen csak nem kedvelik a bűvészkedést. És ez attól nem fog megváltozni ha azon erőszakoskodsz, hogy de ezt mindenképp nézzétek meg!

Címkék: tanács bűvész bűvészet dynamo street magic utcai bűvészet

Szólj hozzá!

gala.png A bolt pultja mögül ismerős Szabó István és Kelle Botond is fellép azon a nagyszabású bűvész gálaműsoron, ami Budapesten a Corodini Országos Bűvész Egyesület és a Figaro Bűvészklub közös szervezésében kerül megrendezésre! Az FMH-ban rendezett szórakoztató előadás sztár fellépői a neves svájci bűvész Christoph Borer és partnernője lesznek és mellettük számos ismert hazai bűvész is színpadra lép majd. Az előadásban megjelenő nyuszi és galambok, gondolatolvasás, kézügyesség és sok humor garantálja a varázslatos kikapcsolódást az egész családnak!

Műsorvezető: Boldog Péter (számos hazai és nemzetközi bűvészverseny győztese, rendezvények népszerű fellépője és műsorvezetője).

A fellépők:
A sztárvendég: Cristoph Borer neves svájci bűvész és partnernője
Az egyik legkedveltebb hazai rendezvényfellépő: Kaszányi Roland
A Fábry showból ismert: Vida József
A többszörös külföldi fesztivál díjnyertes manipulátor: Bognár Krisztián
A Figaro Bűvészbolt vezetője: Szabó István
Megjelenő nyuszival és galambokkal Rózsa Hajnalka
És egy eddig még nem látott humoros produkcióval Kelle Botond

Bűvész Gálaműsor
2013. május 12. (vasárnap) - 17:00
Fővárosi Művelődási Ház (1119. Budapest, Fehérvári út 47.)

Jegyár: 2000 Ft
Gyerekjegy (5-14 éves korig): 1300 Ft

Jegyek kaphatók:
- FMH: 1119. Budapest, Fehérvári út 47.
- Figaro Bűvészbolt: 1114. Budapest, Bartók Béla út 31.
- Corodini Országos Bűvész Egyesület: 1065. Budapest, Hajós utca 13-15. (kapucsengő : 70)

Online jegyfoglalás: http://www.fmhnet.hu/jegyfoglalo/

Esemény: http://www.facebook.com/events/237821353025435/

Címkék: ajánló színház joker jegy bűvész szabó istván bűvészet gála figaro kelle botond corodini

Szólj hozzá!

Ígéretünkhöz híven a hónap utolsó nyitvatartási napján kisorsoltuk az áprilisi nyertest, azok közül akik fel vannak iratkozva hírlevelünkre és olvassák is azt. A sorsolás és a nyertes a videóban:

Ha szeretnél májusban nyerni és még nem tetted meg kattints ide és iratkozz fel: http://figarobuveszbolt.us2.list-manage.com/subscribe?u=99b3f8d6fee4d8347807b540e&id=7542ba15ea

Ha már fel vagy iratkozva akkor minden hónapban automatikusan részt veszel a sorsoláson ha elolvasod a hírleveleinket.

Címkék: video bűvész sorsolás nyertes bűvészet figaro bűvészbolt

Szólj hozzá!

sorsolás.pngEbben a hónapban ezeket a kellékeket fogjuk kisorsolni. Szeretnéd te megnyerni őket? Ehhez nem kell mást tenned, mint feliratkozni a hírlevelünkre és likeolni a facebook oldalunkat.

Miért éri meg feliratkozni?
• Mert elsőként fogsz értesülni újdonságainkról és akcióinkról,
• hasznos szakmai tippeket, tanácsokat és érdekességeket kaphatsz első készből és
• a hírlevelünkre feliratkozók és oldalunkat likeolók között minden hónapban ajándékcsomagot sorsolunk ki!

Ha likeolsz és fel is iratkozol, akkor dupla eséllyel indulsz a sorsoláson és onnantól minden további sorsolásban részt veszel!

http://figarobuveszbolt.us2.list-manage.com/subscribe?u=99b3f8d6fee4d8347807b540e&id=7542ba15ea

Címkék: hírlevél nyeremény bűvész bűvészet figaro bűvészbolt

Szólj hozzá!

néző.jpgAmikor bűvészkedünk, gyakran teljesen más reakciókat kapunk az egyes trükkökre. Megeshet, hogy sikítva ordítja a néző, hogy "Nem hiszem el", de az sem kizárt, hogy még az általunk nagy finálénak tartott befejezés előtt az egész kártyacsomagot kikapja a kezünkből, miközben azt mondogatja, hogy "Tudom, hogy csináltad".

Kétféleképpen állhat hozzád és a trükködhöz a néző:

1. EZ EGY REJTVÉNY

Szerinte a trükköd egy rejtvény, egy puzzle mintájára nincs más dolga, mindösszesen össze kell illesztenie az egyes apró darabokat. Ismertető jele, hogy kétségbeesetten próbál elkapni téged, ujjal mutogat rád és kiabál, hogy "Tudom". Ő nem szeretné, hogy elvarázsold. Aggódik. Bosszantja a bűvészkedés.

2. Ő MOST ENGEM SZÓRAKOZTAT

Szerinte a bűvészet szórakoztató, várja is, hogy teljesen elvarázsolják. Amikor egy jó trükköt lát, azonnal újra gyerekké válik és úgy örül egy dublírozásnak, ahogy senki más. Hinni akar neked. Imád téged. Nem keresi a titkot, csak ha nagyot hibázol.

Melyik a jobb néző?

Első látszatra nyilván a második típus. Másodikra is. Emellett izgalmas kihívás lehet számodra is, ha elkezdődik közted és a mutatvány alanya között egy macska-egér harc, ahol a "Kapj el, ha tudsz" hozzáállás dominál részedről. Persze a történet vége optimális esetben az, ha a jó trükk segítségével nézőnk a kettes típussá válik. Mert minden jó, ha a vége jó...

Címkék: bűvész bűvészet nézők rossz néző

3 komment

süti beállítások módosítása