Likeolj minket!

FIGARO Bűvészbolt Blog

A Figaro Bűvészboltnak bűvészek generáció köszönhetik profi karrierjük kibontakozását és szakmai elkötelezettségüket. Az üzlet tapasztalt kollégái most billentyűzetet ragadnak és leírnak mindent a bűvészetről, tanácsokat adnak, érdekességeket osztanak meg.

Rólunk

eladok.png

A Bűvészboltból ismerős arcok írásait olvashatod a blogon. Amennyiben szeretnél velük élőben is találkozni, ezt megteheted nálunk az üzletben: 1114. Budapest, Bartók Béla út 31. - Figaro Bűvészbolt - Alapítva:1969.

Kelle Botond
Évtizedes tapasztalattal, közel ezer bűvészműsor rutinjával számos országban sikerrel szerepelt, a hazai bűvészélet egyik legjelentősebb figurája. Könyve, bűvészetet oktató dvd-i jelentek meg, neves bűvészek szakmai tanácsadója. A Bűvészbolt pultja mögött készségesen segít a kezdő mágusoknak műsoraik összeállításában, az egyes fogások elsajátításában. Honlapja a buveszmusor.hu.

Susán Péter
Színvonalas, szórakoztató és egyedi bűvészműsoraival rendezvények visszatérő vendége, kreativitásával, tehetségével komoly szakmai megbecsülést tudhat magáénak. Sikeres előadóként a legnagyobb színpadokon lépett fel, tanítványai országos versenyeken szerepelnek - mégis arra a legbüszkébb, hogy a Figaro Bűvészbolt bűvésze lehet. Weboldala a magicman.hu.

Szabó István
Bűvészek között nőtt fel, ám már ő tanítja kollégáit saját fejlesztésű trükkjeire szemináriumon. Karakteres előadásai során a klasszikus fogásokat újszerű ötletekkel ötvözi. Jó kapcsolatteremtő, amint ezt napi rádióműsora is bizonyítja. A Bűvészbolt vezetője.

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Utolsó kommentek

Feedek

1458522_679901832042853_856434735_n.jpgBiztos veled is előfordult, hogy este hat után még szívesen tovább maradtál volna a Bűvészboltban, de a srácok már zártak.

Tessék, teljesítjük a kívánságotokat:
November 29-én, pénteken első alkalommal szervezzük meg a Bűvészbolt Éjszakáját!

Az este során hattól egészen éjfélig tart nyitva a Figaro Bűvészbolt, különleges programokkal, újdonságokkal és a már jól ismert kellékekkel. 

* 18.30-tól Kelle Botond, Susán Péter és Szabó István tart nektek szakmai szemináriumot a szomszédos Zipernowsky Tudományok és Művészetek Házában (1114 Bp. Bartók Béla út 33.), így további titkok birtokosa lehetsz.

* A nagyközönség jelenlétében kisorsoljuk a hírleveles játékunk novemberi nyertesét.

* Személyesen hirdetjük ki és ajándékozzuk meg a másfél hónapig tartó videóversenyünk győztesét.

* Egyszerre találkozhatsz az üzletben az egyébként váltásban dolgozó Botonddal, Petivel és Pistivel.

* Felavatjuk új cégtáblánkat.

* Lesz pogácsa és üdítő.

* Hozd el azt a trükköt, amin esetleg épp dolgozol, vagy megmutatnál nekünk!

És mi ebben a legjobb?
A RENDEZVÉNYEN VALÓ RÉSZVÉTEL INGYENES!

https://www.facebook.com/events/224603287718295/

Szólj hozzá!

figaro_videovers.jpgLezárult a video versenyünk: már nem lehet szavazni a videókra. Megvan a négy legtöbb like-ot kapott video, most összeül majd a bolt csapata és meghozza döntését. Erre adjatok nekünk kis időt, addig is íme a döntősök (a kapott likeok sorrendjében - tehát ez még nem a végeredmény!).

Szerintetek ki érdemeli az első díjat és a nyereményeket?

1. Seruga Roland (438 like)

2. Fujkin Róbert (436 like)

3. Bíró Dániel (375 like)

4. Bíró Ferenc (363 like)

Címkék: video verseny bűvész bűvészet bűvészbolt

Szólj hozzá!

Elérkeztek videóversenyünk legizgalmasabb pillanatai. A videók már beérkeztek, mi pedig díjazzuk a négy legtöbb lájkot kapott pályamű legjobbját. A győztes beküldött felvétel kikerül az üzlet honlapjára, ide a blogra, kiküldjük hírlevelünkben, valamint egy értékes nyereménycsomag tulajdonosa lesz, melyben 12 csomag Bicycle kártya, továbbá 10 000 forint értékű vásárlási utalvány üti a nyertes markát.

Hogy kik pályáznak a nyereményre?
Akik a legnépszerűbbek a facebookos oldalunkra feltöltött videójuk alapján. Amint azt már sokszor írtuk, mi csak a négy legtöbb lájkot kapott videó közül választunk, tehát a tét nagy.

Mi a teendőd?
Továbbjuttatnod kedvenced a facebook oldalunkon egy lájkkal. Sőt: ha valamelyik videó nagyon tetszik, kérd meg ismerőseidet is, ők is támogassák.

Tehát kizárólag a te kezedben a döntés joga, ki kerüljön a négy legjobb közé. Szavazni október hónap legvégéig lehetséges, óriási a verseny és a lájkháború!

És valamikor végre eredményhirdetés is lesz?
Igen, novemberben személyesen az üzletből jelentjük be, ki a győztes.

Segíts nekünk dönteni!

Szólj hozzá!

kép1.pngA hírleveles játék a rövid nyári szusszanás után ismét startol, tehát akár értékes nyereményeket is zsebre vághatsz minden hónap végén, ha persze feliratkoztál hírlevelünkre.

Ugye Te sem akarsz lemaradni az októberi sorsolásról? Szeretnél kellékeket nyerni?

Akkor tényleg nem kell mást tenned, mint feliratkozni a hírlevelünkre és likeolni a facebook oldalunkat.

Miért éri meg feliratkozni?
• Mert elsőként fogsz értesülni újdonságainkról és akcióinkról,
• hasznos szakmai tippeket, tanácsokat és érdekességeket kaphatsz első készből és
• a hírlevelünkre feliratkozók és oldalunkat likeolók között minden hónapban ajándékcsomagot sorsolunk ki!

Ha likeolsz és fel is iratkozol, akkor dupla eséllyel indulsz a sorsoláson és onnantól minden további sorsolásban részt veszel!

http://figarobuveszbolt.us2.list-manage.com/subscribe?u=99b3f8d6fee4d8347807b540e&id=7542ba15ea

Címkék: hírlevél nyeremény kellékek

Szólj hozzá!

Vészesen közeleg az utolsó nap, amikor még feltölthetitek videóitokat a versenyre. A nyertes a négy legtöbb lájkot kapott pályamű beküldője között dől el, így érdemes segítened kedvenc videód tulajdonosát egy tetszikeléssel.  Mi továbbra is itt a blogon mutatunk meg néhányat a beérkezett pályaművek közül!

Buday Laura

Az idei Corodini győztes is indult, hihetetlen:

Szabó Csanád

Nagy kedvencünk, az egyik legszínesebb válogatás:

Urbán Dávid

Tipikus webcamos videó, ám a végén egy lebegő asztal is befigyel:

A döntésbe Te is beleszólhatsz a Figaro Bűvészbolt facebookos oldalán! Nézd át a videókat és voksolj a kedvencedre!

 

Szólj hozzá!

seru.jpgVasárnap került megrendezésre a 26. Corodini Országos Bűvészverseny, melyen a szokásoknak megfelelően átadásra került a Figaro Különdíj is.

Hagyományteremtő céllal hoztuk létre évekkel ezelőtt a Figaro Különdíjat, mellyel alternatív "első" helyet kínálunk azoknak a produkcióknak, amelyeket mi - a zsűri véleményét függetlenül - a legszínvonalasabb produkciónak találunk. Az elmúlt években átvehette egyebek mellett Tóth Kim Móric, Horváth Benjámin és Nagy Jonathan is ezt a díjat.

Az értékes nyereménycsomagot az idei verseny során a következő versenyzők kapták:

Close-up verseny: Seruga Roland

Színpadi verseny: Buday Laura

Gratulálunk a tehetséges versenyzőknek!

Szólj hozzá!

Még néhány napig tart videóversenyünk nevezési ideje, október 20-ig linkelhetitek ki a pályaműveteket a Bűvészbolt facebookos oldalára. A nyertes a négy legtöbb lájkot kapott videó beküldője között dől el, így érdemes segítened kedvenc videód tulajdonosát egy tetszikeléssel.

Hogy milyenek az eddig beérkezett videók?
Most mutatunk néhányat:

Bognár Krisztián

Hát igen, ami profi, az profi:

Szőke Tibor

Ötletes variáció az egyik kedvenc kellékünkre:

Czerny Dani

Micsoda drámai esemény lehet egy csomag vásárlása:

Ne felejtsd, hogy a döntésbe Te is beleszólhatsz a Figaro Bűvészbolt facebookos oldalán! Nézd át a videókat és voksolj a kedvencedre!

Címkék: ajánló video verseny ajándék nyeremény figaro bűvészbolt

Szólj hozzá!

figaro_videovers.jpgJavában zajlik a videós versenyünk facebookos oldalunkon, eddig tizenöten pályáznak a győzelemre és a Figaros nyereményekre. A beérkezett pályaműveken jól szórakoztunk, számos ötletes, kreatív és jó videót kaptunk, bár becsúszott néhány apró hiba is. Ha még nem forgattad le a videódat, segítünk, mire érdemes figyelned a trükkök összeállításánál, a felvételnél és a vágásnál.

1. Ügyelj az előadásra! Mindenképpen kísérd szöveggel, netán zenével a videódat. Ha mindkettő hiányzik, az nem jelent túl sok jót.

2. Figyelj a kép- és hangminőségre! Egy bűvészvideónál nem rossz, ha látszik, mi változik át, tűnik el, jelenik meg.

3. Szánj időt a forgatásra! Ha valamit elrontottál, nem olyan szép egy mozdulat, feltétlenül vedd újra. Tudom, hogy nagy a kísértés és értékesek a nyeremények, de ne vedd fel a webkamerád segítségével azonnal az aznap vásárolt kellékedet, először gyakorold be.

4. Légy kreatív! A felhívás szerint két Figaro Bűvészboltban vásárolt kelléknek kell szerepelnie a videódban. Persze akár az is elég, ha egy Bicycle csomag és egy négydarabos szivacslabda készlet szerepel, de igyekezz a lehető legváltozatosabban összeállítani a videód programját, különleges kellékekkel, szokatlan előadásmóddal. Várom már, hogy nagyszerű átkötésekkel párhuzamosan legyen valami flourish és egy ceruza cikk-cakk a felvételeteken.

5. Kérj meg valakit az ismerőseid közül, hogy szerepeljen nézőként! Megéri: hozzátesz a videóhoz, csodálkozik, meglepődik. Interaktív trükkbe ne kezdj segítő nélkül, ugyanis elég bután hangzik, hogy "kihúzok egy lapot a csomagból, ez a pikk négyes", majd kitalálod a választott kártyát.

Hajrá, videók készítésére fel! :)

Címkék: tippek nyeremények videóverseny

Szólj hozzá!

Ugye Te sem tudod elképzelni az október 13-i napot az ország legnagyobb bűvészrendezvénye nélkül?

Pedig akár aludhatnál is a szombat esti buli után.

Tanulhatnál a hétfői matematika témazáróra.

Elmehetnél a Nemzetközi Hárfafesztiválra, netán az első Kürtöskalács Fesztiválra.

Sőt, koncertezik aznap a 100 Folk Celsius is, gyerekként nagy rajongójuk voltam.

Nos, a helyed természetesen a XXVI. Corodini Kupán van. A bűvészbolti arcok közül mindenkivel találkozhatsz, Botond díjat ad át, Peti és Pisti trükköket tanít.

Ha nem szeretnél lemaradni az eseményről, vásárold meg jegyed elővételben a Corodini Klubban, esetleg nálunk az üzletben. Ráadásul két Magicseen Magazine különszámot is kapsz a jegyed mellé ajándékba.

Minden fontos infót megtalálsz a következő plakáton:

plaki.jpg

1 komment

Szeretsz bűvészkedni és már a videómegosztók sztárja vagy? Meg akarod mutatni tehetséged mindenkinek? És ezzel még nyerni is szeretnél?

Versenyt hirdetünk

Oszd meg a Figaro Bűvészbolt facebookos oldalán videód linkjét, amin éppen bűvészkedsz. Szerepeljen benne legalább két bűvészboltban vásárolt termék.

Légy kreatív és gyűjtsd a lájkokat! Az oldalunkon a négy legtöbb lájkot kapott videólink közül a Bűvészbolt csapata dönti el, hogy melyik a legjobb.

A győztes beküldött felvétel kikerül az üzlet honlapjára, ide a blogra, kiküldjünk hírlevelünkben, valamint egy értékes nyereménycsomag tulajdonosa lesz.

Eredményhirdetés

Az eredményhirdetést ünnepélyes keretek között tartjuk október végén a Figaro Bűvészboltban, ráadásul a négy legjobb bemutathatja kedvenc mutatványait a Bűvészbolt pultja mögött is.

figaro_videovers.jpg

Címkék: videó verseny nyeremény bűvészbolt

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása